Bábécé 1. kötet

…Nem csupán az iskola a megoldás.
Az ember szeret tanulni, de nem szereti, ha tanítják, főként nem, ha kioktatják...
Miért kerül előtérbe a bábművészet, miért „arat” ennyire? Az ember szeret titkosan tanulni, aztán boldog, ha annak eredményeivel büszkélkedhet. Nem sok terep akad a színházon kívül, ahol mindez megvalósulhat.
Mindenki láthatja, hogy a hagyományos értékek válságba kerültek. Nem árt ilyenkor visszatekinteni a múltba. A bábjáték – a színház ősképe – sajátos szelete ennek az aranyat érő alapnak. S mert megteheti, egyenesen az arcunk elé tartja a tükröt. Eszközei bőségesek, rongyba, kócba, fába, papírmaséba rejti az izgő-mozgó életet, fülünkbe sistergi az ordító igazságot: az emberi élet egyszerisége, végessége, az emberi sors drámai természete kötelez az időszaktól, a kortól, helytől független, kozmikus gyökerű morális felmutatására.
Az időben nincs hátramenet! Ezért aztán már leég korán, tétovázás nélkül, időben kell begyűjteni a jó tanácsokat, igénybe venni az igazi társak támogatását. De hogy mik azok és kik ők, azt amióta világ a világ, Vitézlászlóktól tanuljuk el, ében hajú muszlintündérek tanácsaira hisszük el és alabástromfehér papír Johannák tűzhalálán megrettenve fogadjuk el. E tenyérnyi gigászok győzelmes küzdelme a rossz ellen, amit meg kell mutatni.
Ez a valóban jólelkű felnőtt kötelessége, legyen az szülő, pedagógus vagy művész.